Orgonák éjszakája Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Óbudai Danubia Zenekar

Óbudai Danubia Zenekar

Az ÓDZ-t Héja Domonkos alapította 1993-ban muzsikus barátaival. Ekkor még többségük, ideértve a karmestert is, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke volt. A tudatos és aprólékos szakmai műhelymunka, valamint a rendszeres koncertezés eredményeképpen az együttes néhány év alatt a magyar zenei élet elismert szereplőjévé vált. Az együttes 2001-ben elnyerte és három évig viselhette a megtisztelő Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet. Az elkövetkező években a legkiválóbb magyar karmesterek mellett egyre több külföldi dirigens is a zenekar vendége volt, többek között Kobayasi Ken-Ichiro, Jurij Szimonov, José Cura, Rico Saccani vagy Sir Neville Marriner.

Az ÓDZ számos alkalommal öregbítette hazánk és Óbuda hírnevét a nagyvilágban. Több alkalommal adott koncertet Spanyolországban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban. Visszajáró résztvevője a ludwigsburgi, a milánói, a hannoveri és a zürichi zenei fesztiváloknak. 2007-ben a Schleswig-Holstein Fesztivál vendégeként a zenekar képviselte Magyarországot és az a megtiszteltetés is érte, hogy Hálakoncertet adhatott a Vatikánban Őszentsége II. János Pál Pápa előtt. Legutóbb a párizsi rádió székházában adott koncert.

A zenekar nem állt meg a klasszikus zene határainál, rendszeresen tesz „kirándulást” más zenei műfajok területére, szívesen játszik filmzenéket, illetve gyakorta vesz részt jazz-, pop-, rock-, illetve világzenei produkciókban. E koncertjei során együtt játszott már a Buena Vista Social Clubbal, Omara Portuondóval, Bonnie Tylerrel, John Malkovich-csal, Jeff Millsel. Fellépett olyan „dívákkal” is, mint Rúzsa Magdi, Szulák Andrea, Malek Andrea.

  1. január elsejétől Silló István vette át az Óbudai Danubia Zenekar irányítását.

Ács Péter ekkor lett a zenekar ügyvezetője és azóta is a művészi alkotómunka feltételeinek javításán és a művészeti értékek létrehozásán, megőrzésén dolgozik.

A zenekar életének fontos fordulópontja volt 2013, a zenekar megalapításának 20. évfordulója, amikor Hámori Máté átvette a művészeti vezetést, és új arculatot és stratégiát adott az együttesnek. Elindult a zenekar ifjúsági programja, koncertjeik száma megemelkedett, és az együttes szakmai megítélése is jelentősen javult. Az elmúlt években új lendületet vett együttes a hazai koncertélet egyedi szereplője, és az ifjúság zenei nevelésének kiemelkedő intézménye. 2013. óta közel ötven zenész van állásban, a koncertek száma megközelíti az évi száz előadást. A fizető nézők száma sokszorosára, mintegy ötvenezer főre növekedett. A koncertek látogatottsága éves átlagban 95%-os, amely kiemelkedő eredménynek számít a szakmában.

A zenekar bérletsorozatai a Zeneakadémián és a Budapest Music Centerben hallgathatók meg.

Hámori Máté 2013–14-es évadban több új sorozatot is elindított az együttessel, melyek célja újabb közönségrétegek megszólítása. Ezek közé tartoznak a háromrészes zeneszerző portrésorozatok is, melyeknek a BMC nagyterme ad otthont, vagy az ifjúsági koncertek az óbudai általános iskolákban. 2014-ben új, végleges otthonra lelt az ÓDZ: az Óbudai önkormányzat jóvoltából megkapta a Flórián téri régi mozi épületét használatra, amely azóta próbateremként funkcionál.

Hámori Máté 2017-ben kimagasló tevékenysége elismeréséül Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült.

2018 június 23-án az Óbudai Danubia Zenekar a Magyar Örökség Díját vehette át. A Magyar Örökség Díj azon magyar személyeknek, intézményeknek adható, akik és amelyek tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport és tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez. Ezek együttesen alkotják a magyarság „Láthatatlan Szellemi Múzeumát”.

2018. szeptember 11-én díjat kapott a zenekar ifjúsági sorozata is. A zene, az kell… ifjúsági sorozat, – amivel általános iskolák tornatermeit járja a zenekar – Érték és Minőség Nagydíjat kapott a Parlamentben.

A művészeti munkán túl a zenekar igyekszik a fiatalok, a 21. századi ember felé nyitni. A 25 éves Óbudai Danubia Zenekar Magyarországon elsőként a teljes évadát online streameli. Zeneakadémiai koncerteket az INDEX.hu, BMC-s koncerteket a Fidelio.hu közvetíti.